Május 15 - Románc a döglött halakhoz,a sós vízhez, és a csónakokhoz - ahogy kezdődött

Mielőtt kijöttem volna Indonéziába minden vízi élőlényt maximum a természetes élőhelyén,vagy esetleg egy akváriumban voltam hajlandó megcsodálni.Hogy én bármilyen keretek között a tányéromra felengedjek egyet is , hívjuk azt akárminek? Biztos hogy nem,mint ahogy azt sem, hogy valaha megfogtam volna akár egyet is a kezemmel,villámmal,késemmel...tehát,remélem értitek. Távolról sem voltunk köszönő viszonyban.

Kiérkezésemről még egy információt mindenféleképpen tudni kell, Nem csupán a hellyel estem első látásra szerelembe, hanem egy kedves (vagy kedvetlen) dél-afrikai fiúval is.Még boldog turistastátuszomat töltöttem, és a jól megérdemelt munkaszabadságomat,amikor az első randinkra hajózni vitt egy helyi kétszemélyes kenuval (perahu), a parttól körülbelül 40 méterre.Ahogy a kommunikáció egyre nehezebben alakult, a hajózásból horgászat lett az ingatag kis csónakból. Bár én erre nem emlékszem, ő a mai napig azt állítja, hogy három halat is fogtam,amíg kinn voltunk...ha így is volt, biztos ujjnyi nagyságú törpék voltak,ugyanis semmi emlékem nem maradt meg erről az egészről.

Imádom a tenger hangját,sőt,valahogy mindig is  vonzalmat éreztem a különféle hajókhoz,legyen az kicsi vagy éppen hatalmas, luxus, vagy tutaj.Miután kiköltöztem, a tenger állandó menedékként szolgált, ha csak kicsit egyedül akartam/akartunk lenni. Mivel nem sok fehér ember él az egész szigeten, ezért akárhová is megyünk,mindig acehi barátok vesznek minket körül,ami egy nagyon kellemes, otthonos érzést kelt állandó jelleggel, viszont néha kicsit..hmmm..."sok" a felhajtásból. így alakult ki az, hogy amikor ugyan már nem volt meg a kis kenu, egy  50 méterre a parttól egy szálloda elé rögzített, a víz felszínén, 4 műanyag dobra erősített raftról próbálkoztunk halat fogni.Lehet, a kezdeti eredménytelenségeink vezettek minket odáig, hogy Brendan egyszer kitalálta, menjünk éjszakai horgászni a "lebegőnkre". Vittünk felszerelést,olajlámpást,zseblámpát, frissen vagdalt csalihalat,mindent. Éjfél körül járhatott,amikor végiggondoltuk, lehet,kinn kellene a rafton tölteni az éjjelt, nem kifejezetten azért,mert romantikus a tengeren aludni,hanem,mert a a part ilyen közelségében is előfordulnak cápák,amelyek a sötétben még bátrabbak,illetve a mi fehér talpacskáink még inkább hasonlítanak ficánkoló halacskákhoz  - ahogy arra egyszer egy helyi barátunk hívta fel a figyelmünket!Tehát, a hullámok tetején, félálomban,félnedvesen kimerülten vártuk a reggelt,az egyetlen fogásunk pedig egy kis  rája volt,amelynek nem meglepő módon visszadobás lett a sorsa.

Pár héttel később úgy döntöttem,egyedül is megpróbálkozom a mutatvánnyal,mert ha Istenke azt akarja,hogy én halat fogjak,akkor úgyis adni fog,ha meg nem,akkor nem. A helyi nők helyzetét ismerve,illetve a Shariah törvény korlátai miatt errefelé vagya természet a hobbi,vagy egyáltalán nincsen.Sajnos én nem sok barátnővel büszkélkedtem errefelé,mivel a csajos életmód errefelé nem divat, a kávézókat is férfiak uralják, a shoppingolás pedig a zöldségpiacra korlátozódik-így nem kifejezetten társadalmi dolog.
Visszatérve az önálló expedíciómhoz,nem vetettem túlságosan sok hitet a különböző tengernyomás adatok hasonlítgatásába. Ahogy elindultam,feltettem a maszkomat,bárlehet éppen ez volt a baj,ugyanis megláttam a kövek alatt egy hatalmas murénát,amitől hirtelen úgy megijedtem,hogy az összes kézidamilomat a tengerfenékre ejtettem. Maradt pár méter damilom, 2 horgom, a saját szendvicseim,és két kagyló,ami egyébként a kulcstartóm volt. Mit volt mit tenni, a parton már az összes helyi fiú tudta, hogy miért indulok,már nem fordulhattam vissza.

A képen nem én vagyok,csak illusztráció!

Ahogy leültem,lenyugodtam,előkészítettem mindent,és csak ültem kicsit, csodáltam a természetet, majd igen közel  hozzám megláttam egy hatalmas delfinrajt elúszni, ugrálni. Valahogy azóta nekem a tengeri malacok (itt így is hívják a delfineket,azaz"babi laot") mindig egyfajta pozitív visszacsatolást adnak. Ha úgy érzem,semmi keresnivalóm nincs a tengeren,és meglátom a kis uszonyaikat...újult erővel folytatom,akármit is csináltam addig.Nem tudom honnan,de mindig tudják mikor kell feltűnniük az életemben.Természet-Sylvie 1:0,és ezt a meccset nem kifejezetten tudom megfordítani - amiért hálás vagyok.
Tehát ott ülök egy szörfsortban és pólóban (míg a parton velem szemben a francia lányok bikiniben napoznak),mert ugyebár én tisztelem a helyi vallást és az emberek erkölcsi világára is tekintettel vagyok. Nos,lássuk,rám mi van tekintettel.Gyorsan rájövök,hogy a damil és a horog még önmagában nem lesz elég,valamitől merülnie kellene a szerkezetnek....hát erre a feladatra vált kiválóan alkalmassá az én kagylós kulcstartóm.Csalim az ugyan egy szál se...a muréna már nemhogy felette gondolom az összeset,de ilyen távlatból már az is lehet,hogy el is felejtette...úgyhogy akkor marad az,hogy osztozkodom a szendvicseim felett az Andamán-tenger kedves lakosaival, vagyis a horog végére egy kenyérgalacsint gyúrok.
Amint leeresztem a felszín alá,először a kishalak jelennek meg,majd az unikornis halak,és hopp,már fogok is egyet.Utána egy pár Picasso halat -ezt én inkább vámpírhalnak hívnám az alapján,ahogy a természet elbánt vele, majd még 3 másik félét,amit még véletlenül sem tudok magyarul.Pár óra alatt közel 2 Kg ficánkát szinte "lapátolok"ki a tengerből,a szendvicses tasimba alig tudom belepréselni őket. Mire visszaérek a partra,az egész Sumur Tiga fiúserege ámultan néz.Én ekkor még nem is tudtam,hogy ezeknek a halaknak legalább a  felét a felszínhez ilyen közel nem nagyon lehet kifogni..inkább a fenéken(amihez nekem nem volt elég damilom). Hát,nyugodtan megtarthatják az összes uszonyost,nekem az élvezet pont eddig tartott:)

2010 decemberében robbant be életünkbe a HARMADIK,és innen alakult ki a kapcsolatunk hivatalosan szerelmi háromszöggé-ugyanis megtaláltuk az ideális hajónkat.Csakhogy lássuk,mit tud,közös megegyezéssel elvittük egy kisebb szigettúrára a hölgyeményt 2 horgász,tengeri róka társaságában (ugyebár..ha bármi történik...alapon).Ha már hajózunk, miért ne horgásznánk? Ugyebár, a felvetés jogos. A sziget legeslegcsodálatosabb pontjait érintettük,ahová tényleg csupán ladikokkal,hajókkal lehet eljutni. Láttunk millió vízesést,tengeri barlangot..és delfineket,ismét.Errefelé a halászember 2 okból tud örülni a delfineknek:Hiszen a delfinek megmutatják merre vannak a tonhalak, illetve ezen felül, nem egy legenda kering arról,amikor ezek az emlősök segítettek helyi bajbajutott halászoknak menekülni, vagy segítséget találni.Mi most ugyan sem tonhalra nem halásztunk, bajban sem voltunk...de én akkor is csak tátott szájjal ültem,ahogy fél méterre felbukkantak kis barátaim,majd továbbúsztak.És az óceán annyira tiszta,hogy a víz alatt is látom őket,ahogy úsznak, követik egymást.Erre nincsenek szavak!

Ahogy tovább indulunk,a kezemben lévő horgászdamil egyszer csak megakad,ugyan a hajó halad tovább,én mégis egy pillanatra azt hiszem,kőbe akadt bele a horgom...de én akkor ezt most húzom magammal?Ahogy elkezdem a hajó fenekére pakolni nagyon lassan a zsinórt,húzni,húzni...legalább 200 méteren keresztül,látom,hogy egy gyönyörű nagy hal siklik felénk! Egy közel fél méteres kék uszonyos trevally! Mint haza érkeztünkkor kiderül,sok halat fogtunk, viszont ez a nap fogása, ugyanis,nemcsak ízletes,de mind a négyünknek elég a vacsorához!Ez volt az első alkalom,hogy igazából,és jóízűen halat ettem, számomra ez valahol most többet jelent,mint bármiféle horgászélmény.Most már tudom, ha bármi történik az életemben, tenger mellett bármikor tudok magamnak ételt találni,el tudom látni magam. És nem is akármilyen finomsággal..hiszen ez az étek nagyon finom!így zárom én a 2010-es évet, megtettem egy lépést a tenger felé..és a tenger is a pocim felé!

A hajó természetesen,mint minden nő több átalakuláson megy keresztül hónapról-hónapra.Amikor "bevettük harmadiknak" még kékesszöld színben pompázott, de tavaly egy nagyobb szerelés alkalmával úgy döntöttünk, megkapja az Aceh lobogó színeit,vagyis piros-fehér-feketébe burkoltuk.Ugyanis,amióta "Patience"-mert hajónknak neve is van-fehér emberekkel van körülvéve rengeteg problémával küzd - lehet bulek-allergiája van.vagy ,az is lehet,belebetegszik a másik nő (vagyis ez én vagyok) látványába.Mivel a helyi hajótípust mi kissé ingatagnak találtuk hosszú távon,illetve a beszállást is nehézkesnek,ezért úgy döntöttünk,semmi sikk a továbbiakban,levágjuk a hajó nóziját és fenekét. A körülöttünk élők szerint a hajó vagy el van átkozva, vagy dzsinn birtokolja, ugyanis másfél év alatt ötször cseréltünk benne motort, vagy,amikor éppen nem motort cseréltünk,akkor foltoztunk,lékekkel küzdöttünk,kipufogócsövet javítottunk.Lényegében minden útra indulásnál nagyon fülelünk,hogy Patience most milyen hisztit fog levágni.Mivel minden egyes orvosolgatás során azért mélyen a zsebbe kell nyúlni,két esélyünk van,vagy megpróbálunk a hajóból pénzt is keresni,vagy rövidtávon meg kell tőle válnunk.Augusztusban kitaláltuk, hogy snorkeles-,és halásztúrákat szervezünk,mégpedig egy helyi kedves ismerősünkkel,aki amúgy a sziget leghíresebb,és legtiszteltebb halásza.Nincs az az időjárás,vagy az a nap,amikor üres kézzel térne vissza.Mivel a hajónkat szeretem,elég sokszor megyek velük tolmácsnak,vagyis Pak Hasbi, a kb.két foggal rendelkező tengeri medve, egy segítő,és a nyugati turisták mellé.így fogtunk augusztusban és szeptemberben 50-60kilós vitorláshalakat,giant trevallyt,de még cápát is.
Érdekességképpen,ezen halak mindegyikét kézi damillal,élőcsalival. Egy ekkora vitorláshalat a kapástól számítva olyan jó 10perc alatt húzza be öreg barátunk a hajóba, ahol ,mint megtudom édesvízzel kell azonnal itatni,hogy elkábuljon,és ne verje szét az egész tákolmányt az izmos farkával.
Nagyon nagyon kellemes fél napokat töltöttünk el így,néha türelmetlenül,néha mocskos viccekkel,én sehogy sem bántam,hiszen igazából rengeteget tanultam.Majd egyszer csak Pak Hasbi megkérdezi,én miért nem horgászok nagy halra. Én??? ÉÉÉN??
"Mert azt sem tudom,hogy kell'-hangzik a lehető leghülyébb válaszom, ha már másfél hónapja egy idős halászemberrel hajózgatok,tényleg ez tudott kicsúszni a számból?

Brendant és engem nagyon sok lépésre megtanított,főként arra,hogyan készítsünk bulukat,amiket talán szoknyáknak lehetne magyarul nevezni.Mint kiderül elkészítésüknél csak a fantázia szab határt,és minden próbálkozás kérdése,hiszen különböző fényviszonyok között,különböző halak "harapnak"vagyis lehet használni csillivilli színektől a matt plasztikig..mindent!Ez pláne kézenfekvővé válik nekem, hiszem gyöngyökkel,illetve minden érdekességgel lehet feldíszíteni - éppen belefér az ékszerkészítős portfóliomba:)

Az egyik este Hasbi egyérdekességgel áll elő: a következő nap mi hárman elmegyünk,és megtanít minket,hogyan halásszuk ragadozó halra.

A szegedi lány és a tenger.Azt hiszem,az a fejezet,ami az életemet újraírta,az itt kezdődik.

Halászat.Sosem gondoltam volna( de ,mint kiderült,jó anyám sem),hogy valaha élvezni fogom,hogy halszagúan,koszosan szikkadok egy helyi ladikban,vagy éppen másról sem tudok majd beszélni,hova menjünk spanyol makrélát keresni. Pedig ahogy anyu hívja, a "mérges bácsi" ezen invitációja teljesen új tárlatokat adott,amiket még a mai napig nem akarok lezárni.
(Folyt.Köv)